közös költségvetés

Merkel: megváltozott a véleményem az EU-ról

A tavalyi brit népszavazás és az idei holland és francia választási eredmények megváltoztatták az Európai Unióval kapcsolatos megítélésemet és megéri harcolni a még erősebb EU-ért - többek között ezeket jelentette ki egy szombati választási gyűlésen Angela Merkel német kancellár. Az EU melletti nagyon határozott kiállás időzítése nem véletlen: csütörtökön volt a közös német-francia kormányülés, amelyen fontos döntések születtek, ma vasárnap pedig Merkel fő kihívója mondja el az EU és Németország jövőjével kapcsolatos beszédét. Erről külön cikkünk:

Írásba adta a Magyarországnak is szóló figyelmeztetést Brüsszel

Amint azt a hétfői brüsszeli konferencián elhangzott üzenetekből kihámoztuk: tényleg beleírta az Európai Bizottság a mai vitaindító anyagába azt, hogy akár politikai feltételekhez is hozzáköthetik 2020 után az uniós támogatások kifizetését. Ezt persze csak egy lehetőségként írták bele a papírba, ráadásul körmönfont módon, de sokkal határozottabban állt ki a felvetés mellett a mai brüsszeli sajtótájékoztatón az EU költségvetési biztosa. Az alábbiakban a 40 oldalas papírból csak néhány fontosabbnak tűnő gondolatot emelünk ki.

Kiszivárgott a brüsszeli anyag, ami álmatlan éjszakákat okozhat Orbánéknak

A most szerdai uniós biztosi ülésen többen is támogatták azt, hogy az EU jövőbeli költségvetési irányairól szóló vitaanyag tegye megfontolásra érdemesnek azt, hogy a jogállamisági kritériumokhoz kössék a kohéziós támogatások kifizethetőségét - tudta meg a Bruxinfo. Az anyag végső szövegéről a jövő hétfő-keddi nagy brüsszeli kohéziós konferencia után szerdán szavaznak, de ha bele is kerül a végső változatba ez az árukapcsolás (amit májusban a németek már felvetettek, de az Európai Bizottság elnöke ellenez), akkor is csak elvi síkon, opcióként és csak nagyon röviden fog belekerülni. Ettől ez még rendkívül fontos jelzés lehet Magyarországnak, amely egyébként is több kritikát kapott az utóbbi napokban is, részben a jogállamisági viták miatt:

Magyarország kapná a legnagyobb ütést, ha kilépnének a britek

Amennyiben a britek júniusban az EU-ból való kilépés mellett döntenek, akkor már menetközben csökkenhet a régiós országok 2014-2020-as ciklusra járó EU-támogatása, a nyugatiak politikai ellenszenve miatt ráadásul nagyobb mértékben, mint amit a brit kilépés önmagában indokolna - hívja fel a veszélyre a figyelmet mai átfogó elemzésében a Citi. A Brexit emellett a külkereskedelmi csatornán és a hazautalt jövedelmeken keresztül is érzékenyen érintené a kelet-közép-európai országokat, de a befektetési bank szakértői szerint közülük összességében Magyarországnak fájna leginkább ez a láncreakció. A Citi szerint a magyar kormánypártok addig bizonyára nem kérdőjeleznék meg az EU-tagság értelmét, amíg jelentős források jönnek a közös kasszából, de ha ennek kereteit átszabnák, akkor felerősödhetnek itthon az ellenséges hangok.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.